– Arra kérlek, hogy mutatkozz be pár szóval!

– Jánosi Ferenc vagyok, Pécsett születtem, eredeti foglalkozásom gépész. Ötéves voltam, amikor először gyülekezetbe vittek. A családunk nagyon nehéz helyzetben volt ekkor: édesapám gyakran ivott, azt is mondhatnám, alkoholista volt. Édesanyám elkeseredettségében öngyilkos akart lenni. Az Úr ebből a helyzetből mentett meg minket. Amikor édesapám túlélt egy nagy bányaszerencsétlenséget és egy autóbalesetet, akkor döntött Jézus mellett. Így kerültünk kapcsolatba a pécsi Pünkösdi gyülekezettel. Én tizenévesen fogadtam el Jézus Krisztust, később elhívást is éreztem arra, hogy az Istent szolgáljam, ezért mentem a Pünkösdi Teológiai Főiskolára tanulni.

Dorkával – a feleségemmel – tizennyolc éve vagyunk házasok, két gyermekünk született. Timóteus fiúnk 13 éves, a lányunk, Teodóra, 11 éves. Mind a két gyermekünk születése csoda volt, mert a feleségem autóbalesetet szenvedett, és utána az orvosok nem sok esélyt adtak arra, hogy gyermekünk szülessen.

Jelenleg a Magyar Pünkösdi Egyház Ifjúság és Családépítő Szolgálatának misszióág vezetője vagyok. A végzettségem teológus, lelkész és addiktológiai konzulens. A keceli Pünkösdi gyülekezet egyik vezető munkatársaként pedig igehirdetéssel és tanítással szolgálok a gyülekezetben.

– Beszéljünk egy kicsit erről az Ifjúságépítő Szolgálatról. Mivel foglalkoztok?

– Hat éve kezdtük el ezt a munkát a Magyar Pünkösdi Egyházon belül, bár én korábban is foglalkoztam oktatási tevékenységgel. Húsz éve, amikor teológus hallgatóként lehetőségem volt részt venni egy angliai tanulmányúton, találkoztam Mark Griffiths-szel, aki gyermek- és ifjúsági munkás volt Milton Keynesben. Őt láttam először, aki az iskolákban tartott különféle előadásokat.

Két év múlva, mikor befejeztem a teológiát, én is elkezdtem egy hasonló munkát, akkor még a Palánta Misszió keretén belül, ahol hitoktatóként és ifjúsági lelkészként dolgoztam. Az első gyerekcsoportjaim ovisok és általános iskolai alsó tagozatosok voltak. Gyerektanítóként bibliaismeretet és hittant tanítottam nekik, de úgy éreztem, hogy ez a korosztály nem teljesen nekem való, ezért aztán később a felső tagozatosokkal és a középiskolásokkal kezdtem el foglalkozni. Először egy iskolában, egy osztállyal indult meg ez a munka, majd egyre több osztályba és iskolába hívtak. Később már vidékre is sokat utaztam előadásokat tartani.

– Amikor ezt a munkát elkezdtétek, volt előttetek valami minta, ami alapján el tudtatok indulni?

– Leginkább az volt a minta, amit Angliában láttam. A Palánta Missziónak már volt ugyan módszere a hitoktatáshoz, viszont az iskolamisszióhoz, a nagyobb korosztályokhoz mindent úgy kellett kitapasztalni. Néhány kollégával írtunk tananyagot, valamint a Timóteus Társaság is sokat segített, mely akkor indította el a Fiatalok az Élet Küszöbén programját a középiskolás korosztály felé. Szemináriumokat szerveztek tanároknak, amiken próbáltam én is részt venni, itt ismerkedtem meg azokkal az alapokkal, melyekből kifejlődhetett az iskolai munka.

A Magyar Pünkösdi Egyháznak vannak saját fenntartású iskolái, illetve van még ezenkívül lehetőségünk arra is, hogy az állami és más fenntartású iskolákban hittant tanítsunk, viszont amit mi csinálunk, az nem is annyira hitoktatás. Mi tizenéveseknek tartunk életvezetési előadásokat, a bibliai értékrend alapján.

– Mi az a terület, ahol a legtöbb segítséget várják a fiatalok? Milyen problémákkal találkoztok legtöbbször az iskolákban?

– Elsősorban önértékelési problémákkal találkozunk, vagy túl magas a fiatal önértékelése, vagy túl alacsony. Nagyon kevés esetben beszélhetünk reális önértékelésről, biblikusról főleg nem. Ezeken kívül még a családi és más kapcsolati problémák megoldásában próbálunk segíteni, de vannak moduljaink az emberi kapcsolatokról, a barátságról, a szerelemről, a szexualitásról, a családi életre való felkészülésről is. Munkatársaink életvezetési tanácsokkal segítik a fiatalokat: hogyan építse fel valaki az életét, a jövőjét, a jellemét, hogy készüljön fel a fiatal a felelősségteljes életre. Ezenkívül foglalkozunk még indulatkezeléssel, agresszivitással, tanulási nehézségekkel, illetve az alkohol- és kábítószerhasználat is a fő témáinkhoz tartozik. Sajnos nagyon sok fiatalból hiányzik az alapvető jövőkép és az életükért érzett felelősség.

– Hogy néz ki egy ilyen tanóra?

– Általában osztályfőnöki vagy más tanóra keretében – például etikaóra, technika óra – tartjuk meg a foglalkozásainkat, de volt már arra is példa, hogy biológia órán beszélhettem a nemiség kérdéseiről a fiúknak. Egy alkalom általában kétszer 45 perces, ami tartalmaz különböző önismereti játékokat, teszteket és csoportos feladatokat. A tanóráinkat igyekszünk interaktívvá tenni, ami azt jelenti, hogy amennyire lehetséges a diákokat bevonjuk a tanulás, a tanítás folyamatába. Sokat dolgozzunk velük csoportokban és egyéb kooperatív technikákat is használunk.

Esetenként sport és kulturális programjainkkal is megkeressük az iskolákat. Általában ezek olyan rendezvények, amelyeket az iskolával közösen szervezzünk: egészség és más projekt-napokhoz kapcsolódunk. Ezek a foglalkozásaink egy-egy téma köré rendeződő előadások vagy előadássorozatok, amin több osztály vagy évfolyam is részt vesz egyszerre. Ekkor a csapatunkban különböző szakemberek dolgoznak, ezenkívül önkénteseket, volt szerfogyasztókat is be szoktunk vonni a munkába.

– Ez a program a keresztény értékrenden alapul. Mennyire fontos, hogy a gyerekek adott esetben megtérjenek, mennyire cél, hogy egy gyülekezethez csatlakozzanak?

– A program a bibliai értékrendet követi ugyan, de mi elsősorban nem megtéríteni akarjuk a fiatalokat, hanem fel szeretnénk hívni a figyelmüket arra, hogy az életvezetési problémák kapcsán nem árt, ha az eredeti használati útmutatót is a kezükbe veszik, hogy az alkotót is megkérdezzék, mi célból teremtette őket. Persze szeretnénk a fiataloknak hitbeli segítséget is adni, ami meghatározza a jövőjüket, de nem ez az elsőszámú cél, hanem az, hogy a személyes példákon keresztül, az elmondottakon keresztül jusson majd eszükbe, hogy egy-egy krízishelyzetben az Istenhez is fordulhatnak segítségért. De elsősorban jellemerősítés és a társadalmi kihívásokra való felkészítés a célunk.

– Volt olyan eset, amikor valaki megtért esetleg, közelebbi kapcsolatba került egy gyülekezettel?

– A megtérés nem célja a munkánknak, hanem inkább a következménye. Igen, voltak diákok, sőt tanárok is, akik kapcsolatba kerültek az egyházi közeggel és beépültek egy-egy gyülekezetbe. Ők jelenleg is részt vesznek az ottani munkában.

– A tanárokkal és a szülőkkel is kapcsolatban vagytok, próbáltok nekik is segíteni. Ez hogyan valósul meg?

– Több alkalommal is rendeztük magas színvonalú oktatási konferenciákat a tanárok számára, két alkalommal a finn oktatási minisztérium tanácsadója – Pekka Iivonen – volt az előadó. Ilyen szakmai konferenciákon mi is próbálunk ott lenni, nem csak szervezni. Arra is van néha lehetőség, hogy a helyi iskolákban a tantestületnek tartsunk előadásokat pedagógiai témákról, kiégés, fásultság, szenvedélybetegség témájában vagy a diákok problémáival kapcsolatban.

Azokban az iskolákban, ahol hosszabb projektet indítunk, a projekt elején mindig tájékoztatjuk a pedagógusokat arról, mit fogunk csinálni, mi a célunk, és a végén pedig lehetőséget biztosítunk nekik arra, hogy elmondják, ők hogy élték meg ezt a munkát, mit tapasztalnak a diákokkal kapcsolatban.

A szülőknek is tartunk hasonló alkalmakat: szülői értekezleteken beszélünk a kamaszkori krízishelyzetekről és arról, hogyan lehet újból kulcsot találni a tizenévesekhez.

– Milyen visszajelzéseket kaptok az iskoláktól, szülőktől?

– Az igazgatóktól és a pedagógusoktól mindig kérünk írásos visszajelzéseket. A foglalkozások végén pedig alkalmat adunk arra, hogy maguk a gyerekek is írjanak pár sort. Ilyenkor ilyeneket írnak le, hogy „klassz volt”, „el fogok gondolkodni”, „nem gondoltam volna, hogy én is értékes lehetek”. Az egyik legérdekesebb visszajelzésünk így szólt: “Pár grammal nehezebb lett a lelkem.“

A konkrét visszajelzések mindig azok az alkalmak, mikor az óra után odajön hozzánk egy-egy fiatal a személyes problémájával, amit a többiek előtt nem mert felvállalni. Sokan keresnek meg minket e-mailben vagy a közösségi média felületein a személyes problémáikkal.

– Jelenleg hány iskolában vagytok bent?

– Amikor elkezdődött ez a fajta munka, az még arról szólt, hogy én mentem az iskolákba, és ott valamiféle szolgáltatást nyújtottam. Most azon dolgozunk, hogy ne csak én menjek egy-egy iskolába, hanem minél több olyan munkatársunk legyen, akik a lakóhelyükön több helyre is eljutnak. Konkrét számokat nem tudok mondani, inkább csak megyéket említenék, ahol több iskolában is jelen vagyunk: Bács-Kiskun, Pest, Borsod, Békés, Győr-Sopron, Baranya.

Azért is nehéz pontos számot mondani, mert különböző szintűek a kapcsolataink az iskolákkal. Valahol sok-sok tanéve már ott vagyunk, valahol csak egyedi estekezeléseket végzünk. Körülbelül 40-50 iskolával kerültünk már valamilyen kapcsolatba. Ha a palántás időszakot is beleveszem, akkor több mint tízezer diákkal találkoztam már.

– Hány munkatárssal dolgozol? Ők hogy kerültek be a csapatba?

– Jelenleg csak önkéntesekkel dolgozok együtt, akik nem folyamatosan vesznek részt az iskolai misszióban, hanem esetenként, amikor valamiféle felkérést kapunk egy-egy iskolától egy konkrét projektre. Ők általában hitoktatók, pásztorok, ifipásztorok vagy más szakemberek. Jelenleg 10-12 főből áll ez az önkéntes csapat.

– Akinek lenne kedve csatlakozni a misszióhoz, az hol teheti meg, illetve milyen feltételek vannak?

– A nagyobb projektek miatt folyamatosan keressük az önkéntes munkatársainkat, ilyen alkalomból mindig jó, ha van egy kis segítségünk. Aki kedvet érez ehhez a munkához, az felveheti a kapcsolatot velem. Ekkor meghívjuk őt egy „éles bevetésre”, amin mint megfigyelő vehet részt. Majd ha ezek után is kedve van, akkor némi tanulás és képzést követően egyre nagyobb teret kaphat a munkában, úgy hogy először egy tapasztaltabb kollégának segít, majd ha teljesíti a szakmai kritériumokat is, önállóan is oktathat akár.

Az is fontos, hogy milyen szakirányú végzettséggel rendelkezik valaki. Van-e esetleg olyan végzettsége, amit hasznosíthat a munkánk során: pedagógiai, pszichológiai, teológiai, esetleg szociális végzettség stb. Szeretnénk főiskolai és egyetemi képzésben lévőknek is terepet biztosítani a szakmai tapasztalatszerzésre.

Ha valakinek nincs még tapasztalata az oktatásban és az ifjúsági munkában, akkor sincs baj, lehet, hogy sport klubot vezet majd vagy biztosítja az előadások technikai hátterét. De olyan embereket is keresünk, akik grafikában vagy esetleg a webszerkesztésben vannak otthon, és természetesen támogatókat, szponzorokat is szívesen várunk.

– Van olyan sikersztori, amit el tudnál mesélni nekünk, akár a legfrissebbet?

– Azt látom, hogy a vetés előbb-utóbb megérik, és a befektetett energia, idő megtérül, akár az iskolákkal kapcsolatban, akár az igazgatókkal, tanárokkal, diákokkal kapcsolatban. Ezt már lehet látni ott, ahol évek óta jelen vagyunk a programjainkkal: szinte már az iskola részeként veszünk részt a munkában, tehát itt már nem csak egy-egy projektről van szó, hanem komoly emberi kapcsolatok is kialakultak már, mind a diákokkal, mind a pedagógus kollégákkal, intézményvezetőkkel.

Az egyik iskolában a programunk után megszűntek a kábítószerrel kapcsolatos problémák, a másik iskolában érezhetően csökkent az iskolai agresszivitás, és a diákok egymással való kapcsolata is javult. A legfelemelőbb azt látni, amikor olyan iskolában dolgozunk, amelyben a gyerekek nem rendelkeznek jövőképpel, és ahol a program hatására a diákok megtelnek álmokkal, célokkal, reménnyel.

Munkám hatásaként nagyon komoly változásokat láttam a fiatalokban. Az egyik alkalommal egy szálloda recepciósa köszönt rám: Feri bá’ megismer engem? Maga tanított az iskolámban. Most ennek a szállodának vagyok a recepciósa.

Amikor meghallotta ezt a szálloda egyik vezetője, csak annyit mondott, köszöni a befektetett munkát, és azt kívánta, hogy még sok fiatal életére legyünk ilyen hatással továbbra is.

– Milyen külföldi kapcsolataitok vannak?

– Néhány éve, 2011-től, bekapcsolódott a missziónkba Jean Michel Pannier, aki 66 éves francia exhippi, és volt már drogdiller, drogfogyasztó, dohányzott, ivott, szóval egy igazi hippiként élte az életét, míg tönkre nem tette a saját egészségét. Viszont negyven éve teljesen megváltozott az élete. Itt, Magyarországon, már sok-sok tizenévesnek mondta el a történetét az iskolákban, drogrehabilitációs intézetekben, börtönökben, gyülekezetekben, sőt tévé- és rádióadásokban is.

A tavalyi évben vendégünk volt az ausztráliai Darren McMahon és két barátja: Vee és Josh énekesek, akik a Your Dreams Ministry szolgálat munkatársai. Ők ugyancsak komolyan veszik az iskolamissziót: iskolalelkészeket állítottak szolgálatba. Velük jó pár iskolát meglátogattunk.

Ezenkívül három éve vagyunk kapcsolatban a finn E-Compass vezetőjével Leevi Ahopeltoval, aki abban segít nekünk, hogy az iskolai munkát szélesebb eszköztárral tudjuk végezni. Már nemcsak az egyházunkon belül mozgunk, hanem más egyházakkal, sőt állami szervekkel is kapcsolatot tudunk teremteni.

A finn kapcsolatainknak köszönhetően kísérleti jelleggel elindult az iskolai roadshow. Iskolai egészségnapokat vagy különböző témaheteket látogatunk meg egy kamionnal, ahol a gyerekek kipróbálhatják többek közt a floorballt (jégkorong jég nélkül). Ezenkívül próbálunk konkrét tantárgyakban is segíteni: földrajz, történelem. Továbbá a két nemzet közötti kapcsolat erősítésén, illetve iskolák közti együttműködés kiépítésén is dolgozunk. Szeretnénk a finn oktatási mintákat megmutatni a magyar gyerekeknek, azt hogy, hogyan járnak iskolába a finn gyerekek, mi jellemző az életükre.

– Miért jó az iskolamissziót csinálni?

– Számomra az a legfontosabb ebben a munkában, hogy az iskolában már ma tehetek valamit a következő időszak – a jövő – érdekében. A jelenlegi diákok a holnap férfijai, női, édesapái, édesanyái, munkavállalói, akik talán meghatározó vezetői lesznek az intézményeknek, vállalatoknak, társadalmi életnek.

Az iskolákban vannak a gyerekek. Azok a problémák pedig, amikkel az iskolákban találkozunk, azok a társadalom problémái is. Ha tudunk abban segíteni, hogy a fiatalok élete megváltozzon, az hosszú távon nem csak azt jelenti, hogy egy-két ember élete változik meg, hanem egy egész nemzedék fogja majd értékesnek látni magát, egy egész nemzedék fog felkészültebben állni az élet kihívásaival szemben. Az egyik barátom azt szokta mondani, hogy el kell dönteni: te is a társadalom egyik problémája leszel, vagy olyan emberré válsz, aki megoldást tud adni ezekre. Ha én annak idején ilyen tanácsokat kaptam volna tinédzserként, akkor én is jobban kezeltem volna a kríziseimet. Mert az én életemben is voltak nagyon nehéz időszakok, komoly krízisek, és én hitelesen tudom elmondani a fiataloknak, hogy az Isten segítségével fel lehet állni ezekből a helyzetekből.

Van egy olyan bibliai gondolat, ami meghatározza az iskolai munkánkat: Nehémiás helyre állította a romokat, kijavította Jeruzsálem kőfalait, és újra felépítette a templomot. Mi is ezt akarjuk: felépíteni, megerősíteni a jövő nemzedékét, és kijavítani azokat a problémákat, amit az alkohol vagy a drog okozott.

„Te annakokáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben, és a miket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.” (2 Timótheus 2. 1-2.)

Pál apostol fontosnak tartotta, hogy legyen neki egy Timótheusa, akit taníthat, aki majd kellő idővel maga is tanítani tud. Ha ma segítek egy fiatalnak, akkor lehet, hogy ez a fiatal is sokaknak tud majd segíteni. A zsoltáros szavaival élve, mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak, boldog, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét.

Valahogy így tudnám megfogalmazni a munkámat, hivatásomat: nyílvesszőket kiegyenesítő, a fiatalok életében kincseket kereső, az élet gondjaira megoldásokat, reményt hozó Ifjúságépítő Feri vagyok.

Kontakt: Jánosi Ferenc 70/337-86-77, e-mail:iskolamisszio@gmail.com

(Smelka Sándor)